Tony Gonzales: Theodicy (Alpha - Minden dolgok kezdete)

Tony Gonzales: Theodicy (Alpha - Minden dolgok kezdete)

 


Tony Gonzales: A hit harcosa


A műben előforduló kifejezések és rövidítések:

DIVCOMM – részlegparancsnokság a gallente titkosszolgálatnál

ELINT – elektronikus felderítés, a titkosszolgálat lehallgatással foglalkozó részlege

Glaive nyakörv: a rabszolgák megjelölésére, fegyelmezésére és elrettentésére használt, nyakra rögzített eszköz az amarr munkatáborokban.

biztonsági nyakörv: lásd: Glaive nyakörv




Alpha: Minden dolgok kezdete

És néktek adom a hitnek az útját, és elviszitek az üzenetemet a mennyek minden bolygójára és csillagára. Menjetek és hódítsátok meg őket a nevemben, és vegyétek vissza, amit adtam.

A Követelés könyve, 22:13, Az Írások



És mi, a túlélők, akik távol voltunk, mikor a világunk égett, láttuk, ahogy az üszkös romok közt a gonosz légiói masíroztak a Jelük alatt, láttuk, ahogy népünket, mint a marhákat, szállítókba terelik. Elátkozott lelkükre rabszolgasors várt, jobb lett volna nekik, ha meg sem születnek. Hogyan – istenünk –, Hogyan érhetett minket ez a csapás? Ezek a támadók tán nem húsból és vérből vannak? Miféle gonosz bír rá egy embert, hogy ilyen rettenetes dolgokat tegyen a másik emberrel?

Sebiestor Törzsi Krónikák, Minmatar Archívum, „Krogan Ösvénye”



Derelik régió, Aguh konstelláció

Hahyil rendszer, Diemnon kisbolygó

Diemnon Bányászati komplexum


A 23216. esztendőben


Egy átlagember sikoltozott volna az égő fájdalomtól, ahogy az idegkorbács lecsapott. A rabszolga csak felvette a bányászlézert a földről, melyet elejtett, és visszakapcsolva a sugarat folytatta a munkát, mintha mi sem történt volna. Az amarr őr fontolóra vette egy második csapás lehetőségét. Egy fájdalomtól ernyedt rabszolgát ugyan nehéz irányítani, de az utánpótlás bármelyik pillanatban megérkezhet, így egy rabszolgával több, vagy kevesebb nem számít. A Követelés az előző nap hódította meg az Eanna bolygót, és bűnbánó pogányok százezreit ejtették fogságba. A megátalkodottakra, akik megtagadták, hogy befogadják a hitet, az igazság hamar lesújtott az Uralkodó szent Lovagjai által.


Az őr tehát a háta mögé lendítette a karját, és újra lecsapott. Szikrák csaptak ki a rabszolga hátából, aki ezúttal kupacként rogyott a földre. A kiégetett sebek keresztezték a korábbiakat, a Jelhez hasonló látványt mutatva. Ez a hit szépsége – gondolta az őr – hogy utat mutat azok számára is, akik a „sötétben születtek”. A Paradicsom csak a tisztavérű amarroknak járó kiváltság volt a születésük jogán, mindenki másnak viszont – beleértve a lábai előtt heverő matari nyomorultat is – a megváltást ki kellett érdemelni. Csak a szenvedés az, ami által a „sötétben született” kiemelkedhet a halál árnyékából az örök élet világosságába. Lehet, hogy ezzel itt kéz a kézben fogunk sétálni a paradicsomban – gondolta az őr. Az alávetettsége sziklányi érvként szól mellette a megbocsátásért való küzdelmében.


Épp ahogy nekilendült volna a harmadik csapásnak, az őr fülhallgatója megreccsent. Egy rabszolgaszállító készülődött a leszállásra, és neki segítenie kellett a frissen érkezők munkába állításánál. Biztonsági nyakörveket kelet felhelyezni, elkészíteni a munkabeosztást, kiosztani a szerszámokat. Lenézett az előtte levő rabszolgára, aki távolabbra igyekezett kúszni tőle a sárban és a mocsokban. Igen, ez itt hamarosan meglátja a Paradicsomot. Eltéve a korbácsot, megfordult, és útnak eredt a liftek irányába.


A barlang falainak támaszkodva a rabszolga lassan álló helyzetbe húzta fel magát. Sovány testét hullámokban lepte el az irtózatos fájdalom. Minden hullám megrémítette. Nem a fizikai szenvedéstől félt, hanem ismét kegyetlen emlékeztetőt kapott: a halál továbbra is elkerülte őt. Ha voltak is idők valaha, mikor ennek az embernek az életét nem fertőzte meg a gyötrelem, ezeknek az emléke már rég kitörlődött az agyából. A fájdalmon kívül csak annyit tudott, hogy az egyetlen bűne az volt, hogy nem amarrnak született, és hogy ez a bányászlézer a kezében itt a megváltás kulcsa. A menekülés a pokolból, ezeken a falakon túl fekszik – mondta neki a Lovag. Kezedben az eszköz, amivel áthatolhatsz rajtuk, összegyűjtve a hemorphit-ot, amit ez a barlang tartalmaz, értékes felajánlásként isten számára. Így hát bekapcsolta a lézert, és jobbra-balra ingatva elkezdte vájni vele a környező sziklákat, értékes érc után kutatva és megbocsátásért imádkozva.


Izzó hő robbant ki a rejtélyes eszközből, ami eddig inaktívan pihent a rabszolga gyomrának a mélyén. A fájdalom hirtelen jött, és egyszerre sugárzott minden irányba. A lézerfúró a földre zuhant, ahogy minkét kezével a gyomrát markolva térdre hullott. Aztán a kínnak egy újabb forrása robbant a koponyájában, mintha izzó fémet injekcióztak volna a szemei mögé. Görcsökben fetrengve a sárban érezte, ahogy az izzó folyadék keresztülhalad a véráramán, felperzselve mindent az útjában.


Szenvedése csúcspontján vakító villanás töltötte be a rabszolga látóterét. Fülsüketítő kiáltást adott ki magából, a hang elkárhozott sikolyként verődött ide-oda a bánya aknáiban és járataiban. De a számtalan rabszolga dobhártyáját szaggató sikoly nem a halál kiáltása volt, sokkal inkább egy csatakiáltás heves, átható hangja. A rabszolga erein végigtomboló tűz, tiszta, irtózatos erő forrása lett benne. Lábra állva végigtapogatta a koponyáját és a hasát sebeket keresve, de semmit sem talált. Tudta, hogy épp most alakult át valami mássá, valami nem emberivé, erősebbé, és hatalmasabbá, mint azt valaha el tudta volna képzelni. Kezei megragadták a szorosan a nyakára simuló biztonsági nyakörvet. Érezte, ahogy az eszköz tűje áthatol a bőrén, és beleinjektálja az artériáiba a halálos mérget. De a méregnek, melynek meg kellett volna bénítania, majd megölnie őt, semmilyen hatása nem mutatkozott rajta.


A férfi kezének a puszta erejétől a nyakörv fémes reccsenéssel esett darabokra. Rabszolgák gyűltek köré, és ámulattal figyelték, ahogy kihúzta és félredobta az injekciós tűket a nyakából, mintha azok teljesen ártalmatlanok lettek volna. Ahogy egyre inkább tudatosult benne újonnan szerzett hatalma, egyszer csak meghallotta a hangot. Sohasem találkozott azzal, aki szólt, de a hang azonnali teljes engedelmességet parancsolt.


Ébredj Minmatar! Náluk vannak a Vének!


A rabszolga megrázta a fejét kétségbeesésében, kezeit a koponyájára téve, mintha meg akarná akadályozni, hogy a feje felrobbanjon. Életének a célja ragyogó világossággal fénylett előtte. A hang belülről jött, és ő tudta, hogy erre az egyetlen feladatra született:


Ide hozták őket Minmatar! A frissen érkezettek közt rejtőzködnek!


Azonnal megérezte a Vének jelenlétét, és tudta, hogy a hang igazat mond. Emlékezete visszaugrott arra a pillanatra, amikor az amarr őr harmadszor készült lecsapni rá, és megreccsent a rádiója. A rabszolga elméje felerősítette a hangot, megértette a szavakat és megtudta, hogy a Vének a leszállópályához fognak érkezni, a bányák közvetlen szomszédságába.


Indulj el hozzájuk! Azonnal!


A hang sürgetése egy, a háta felé süvítve közeledő idegkorbács szíjának a jelenlétére utalt. Az folyása csigalassúságúra változott a számára. Kitérve a csapás elől, egyik lábáról az őr felé lendült, és kimerevített ujjaival felé csapott egy elmosódóan gyors mozdulattal. Érezte, ahogy a kimerevítet ujjai keresztültépnek kínzója torkán. Az őr a földre hullott, a nyakán levő tépett sebből sugárban szökött el az élete vére. Nem volt idő a bosszú édes ízének az élvezetére. A rabszolga megfordult, és futásnak eredt. A fellelkesült tömeg, érezve a lehetőséget, nagy összevisszaságban rohant mögötte.


Siess Minmatar! Nemsokára mindannyiunk ideje elfogy!


További három őr halt gyors, erőszakos halált, mikor megpróbálták feltartani a rohanó alakot. Mögötte az összevisszaság mindent elsöprő lázadássá növekedett. Bányászlézereiket lengetve a tömeg amarr vért akart ontani, de ahogy vakon rohantak előre, csak a legelső által maga után hagyott széttépett hullákat találtak. A leszállópálya hatalmas kapuit elérve, a rabszolga egy csapással összezúzta a következő áldozata szegycsontját. A hullán levő rádió sürgős figyelmeztetést harsogott: „A nyakörvétől megszabadult, osszon szét fegyvereket az embereinek, és tüzeljenek tetszés szerint!”


Nyisd ki az ajtókat Minmatar!


Szemmel alig követhető sebességgel ragadta meg, és érintette hozzá a halott amarr tenyerét a nyitó mechanizmus érzékelőjéhez, és bepötyögött egy ötjegyű azonosítót. El sem gondolkodott azon, hogy vajon honnan tudja a kódot. Az ajtók kinyíltak, és minmatar férfiak, nők és gyerekek ezrei álltak előtte. A Vének köztük voltak!


Jöjj hozzánk Minmatar!


Egy tűzgolyó csapódott a mellkasának rettenetes erővel. A lövés hangjára a tömeg pánikban tört ki, az emberek sikoltozni kezdtek. Újabb lövés ereje vetette hátra, de ahelyett, hogy elzuhant volna, magával ragadta a lázadó rabszolgák előre rohanó tömege. Keresztültörve az emberáradaton, a káosszal mit sem foglalkozva, kétségbeesetten kereste a Véneket, akik felébresztették a lelkét hosszú álmából. A halál tombolt mindenütt körülötte, de ő egy kámzsás ember törékeny alakjára függesztette a szemét, aki lassú, szinte természetfeletti könnyedséggel mozgott a zűrzavarban.


Minden az egyensúlyon múlik most! Ezeknek a napoknak a kimenetele világok sorsát fogja eldönteni. Figyelmeztesd a többieket, hogy a megmaradt Vének nem pusztulhatnak el. Nagyon siess elküldeni az üzenetet! A halhatatlanság vár Minmatar, menj!


És a újra képes volt érezni a fájdalmat, de nem a golyó ütötte sebek fájdalmát a mellében. A gyomrában korábban tapasztalt izzó kín tért vissza, és a Vén eltűnt a káoszban. Hirtelen ráébredve a saját halandóságára a rabszolga a liftek felé törtetett, melyek a bolygó felszíne felé fogják vinni, a megfigyelőposztok irányába. Keresztülvágott a tömegen – villogó kések, kiömlött vér, emberek, akik fél kezükkel a biztonsági nyakörvet markolják, a másikkal pedig amarrokat ütnek. A mellkasában minden egyes megtett lépéssel növekedett a fájdalom, de elért a liftekhez és bevetette magát az egyikbe. Az ajtó bezárult, és a fülke rakétaként gyorsulva elkezdte az útját felfelé. Körülötte pattogó golyók voltak a kísérői. A másik lift villámgyorsan megtelt őrökkel, akik a szökevény üldözésébe fogtak.


A fájdalom felfelé indult a gyomorszája irányába, és pokoli kín kezdett el sugározni a mellén és hátán tátongó sebekből. Egy számítógéphang figyelmeztette, hogy elhagyta a bolygó gravitációs zónáját. Aztán jött a hányinger, és erőteljes öklendezései közepette egy vértől és szérumtól mocskos fémgolyót köpött ki a száján, épp abban a pillanatban, ahogy a lift célhoz érve megállt. Utolsó erejét megfeszítve a rabszolga megmarkolta az eszközt, és kivonszolta magát a liftből.


Mindenütt golyók fütyültek, míg a férfi az egyik zsilip bejárata felé támolygott. A belső ajtók kinyíltak, és a szökevény számos gomb megnyomásával biztosította, hogy így is maradjanak. A levegő szökésére vonatkozó figyelmeztetések visszhangzottak a teremben, borostyán színű fények villogtak, és szirénák visítottak, ahogy várta a pontos pillanatot, amikor a külső ajtót ki kell nyitnia.


Fülsüketítő süvítést hallott, aztán semmit. Ahogy a tüdeje felrobbant, az utolsó kép, amit széthulló agya látott, az alatta megnyílt résen kirepülő őrök teste volt. A kis eszköz, melyet halálos szorításában sem engedett el ez a névtelen rabszolga, felvillant, majd teljes tömegét energiává alakítva hihetetlen erejű impulzust bocsátott ki, amely azonnal fényéveket utazott a tér-időben.


Az csillagászati eseményt pontosan négy hajó műszerei fogták. És ebben a pillanatban a történelem menete örökre megváltozott.

Még több...