A Gallente-Caldari háború: A kezdetek

A Gallente-Caldari háború: A kezdetek

 

Amikor a Gallente Szövetséget (Gallente Federation) megalapították, a caldari vállalatok már rég működtek a caldari társadalomban. Habár közel sem voltak ezek a vállalatok olyan erősek, mint ma, mégis meghatározóak voltak a caldarik gazdasági életében.

300 évvel ezelőtt miután megalakult a Szövetség és az ugrókapu technológiát közösen kifejlesztették a gallenték és a caldarik , a caldari vállalatok megkezdték a saját felfedező és kolonizációs projectjeiket. Ezeket a gyarmatokat eltitkolták a gallenték elől, ami később súrlódásokhoz vezetett, és végül a háború kirobbanásának az okává vált.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy gallente felfedező hajó rátalált egy ilyen elrejtett kolóniára. Amikor a Szövetség Szenátusa tudomást szerzett erről, egy teljes körű vizsgálatot rendelt el, majd azt követelte, hogy minden hasonló caldari kolónia szövetségi irányítás alá kerüljön. Ez túl sok volt a caldari vállalatok számára, akik már eddig is az ellen tiltakoztak, hogy a Szövetség túlságosan beleszól az ügyeikbe. A caldarik válaszúthoz érkeztek: vagy feladják az autonómiájukat és teljesítik a Szövetség kérését, vagy ellenállnak, és megpróbálják kivívni függetlenségüket. Az ellenállást választották.

A Caldari Prime-i helyzet már a kezdetektől különösen feszültté tette a helyzetet. Mivel egy rendszerben helyezkedett el a Gallente Prime-mal és rajta jelentős gallente lakosság élt, a gallenték igen idegesek voltak az új fejlemények miatt. Rögtön azután, hogy a caldarik elszakadtak a Szövetségtől, a caldarik elfoglalták a fő ugrókapukat, amelyek a rejtett kolóniákhoz vezettek, mivel ezek jelentették akkor a caldarik katonai infrastruktúráját. Ugyanakkor a gallenték a flottájukkal blokádot vontak a Caldari Prime köré.

A következő néhány napban nem sok minden történt. A caldarik a kapuknál csücsültek, míg a gallenték azon tanakodtak, hogy miként lehetne egy megállapodást kötni. De a caldarik a Caldari Prime-on hamar elvesztették a nyugalmukat. A blokádot elviselhetetlennek érezték és rövidesen guerilla akciókba kezdtek, ami széleskörű atrocitásokba torkollott. Végül, a Caldari Prime-on élő gallente lakosságnak kellett megfizetnie a Szövetség határozatlanságáért.

A fordulópontot az jelentette, amikor caldari partizánok felrobbantották az üvegburkát a víz alatti gallente városnak, Nouvelle Rouvenor-nak. Több mint félmillióan meghaltak. Ezekután elkerülhetetlenné vált a hosszú és véres háború a két faj között. A Szövetség bosszút állt és megkezdte a bolygó szisztematikus bombázását, valamint invázióját. Nemsokára, a caldari lakosság a hegyekbe és erdőkbe menekült, az ellenállásukat megtörték. Az egyetlen kérdés az volt, hogy hogyan reagál mindenre a frissen alakult Caldari Állam.


Még több...