#Könyvajánló
Több forrásból is azt hallom, és sajnos a személyes tapasztalataim is azt mutatják egyre kevesebben olvasnak könyveket. Személy szerint nem tudom mi ennek az oka, talán a rohanó életünk, vagy az esetenként borsos könyv árak, esetleg a lustaságunk az oka.

Én szeretek könyvet olvasni, első sorban Sci-Fi-t, de nem kizárólagosan. Tapasztalataim alapján az olvasás még szórakoztatóbb is mint például a film nézés, különösen igaz ez ha az ember már olvasta a film alapjául szolgáló könyvet. A filmekbe nem fér bele minden, ami az alapjául szolgáló könyvben szerepel (azt hiszem ezzel nem mondtam sok újdonságot), így nem egyszer hatalmas csalódás ért a moziban.

Az alábbi kis képbe a neten böngészve futottam bele, szerintem magáért beszél.



A Topik célja az lenne, ami a címében is szerepel, hogy egymásnak ajánljunk könyveket. Most fejeztem be egy négy részes könyv sorozat olvasását, (legalábbis négyet találtam meg magyarul), amik nekem nagyon tetszettek. Természetesen, hogy kinek mi tetszik elég szubjektív, de remélem, hogy tudunk majd egymásnak olyan könyveket ajánlani, amik elnyerik mások tetszését is.

Kezdem hát a sort az imént említett könyv sorozattal:

John Scalzi - Vének háborúja

Az emberiség kijutva a világűrbe szembe találta magát több száz idegen fajjal, akik közül nem egy egyszerűen eleségnek nézte. Ádáz küzdelem folyik a GYarmati Szövetés és az idegenek között. A GYSZ idegenektől szerzett technológiai fölényét kihasználva, elszigetelve tartja a Földet, azonban továbbra is onnan toborozza katonáit és gyarmatosait. A szegény országokból a fiatal telepeseket, a gazdag országokból a 75. életévüket betöltők közül pedig a katonáikat. Főhősünk John Perry is a 75. születésnapján vonul be a GYarmati Véderőbe, az öregség és a halál elöl menekülve. Mindenki tudja hogy nem lehet 75 évesekkel háborúzni, így a GYV-nek birtokában kell lennie a megfiatalítás módszerének. Brutális csatákon keresztül követhetjük nyomon John második életét, míg bele nem fut valakibe akit előző életében már egyszer eltemetett.

John Scalzi - Szellemhadtest

A GYV különleges alakulatának az a feladat jutott, hogy számolják föl a GYSZ ellen munkálkodó három idegen faj szövetségét, valamint kerítsék kézre az idegeneknek segédkező árulót. Jane Sagan hírszerző tiszt a cél elérése érdekében együtt dolgozik egy idegen hadifogollyal és az áruló klónjával, akibe sikertelenül próbálták betölteni, az áruló tudatának másolatát. Az áruló klónja saját személyiséget fejlesztve a különleges alakulatban szolgál, míg egy napon el kezdenek a felszínre szivárogni az áruló tudatából származó emlékek és érzések.

John Scalzi - Az utolsó gyarmat

John Perry és Jane Sagan, miután letöltötték szolgálatukat összeházasodnak és letelepedve az egyik gyarmaton együtt nevelik fogadott lányukat, Zoét. A GYSZ felkérésére elhagyják otthonukat, hogy egy új kolónia vezetői legyenek, ekkor még nem sejtik, hogy a GYSZ nem mondott el mindent. Mire megtudják az igazságot, miszerint a GYSZ kihasználta őket és, egy négyszáz fajt tömörítő idegen szövetség haragjával kell szembenézniük, már nem tudnak visszafordulni. Eljátsszák hát a GYSZ által rájuk szabott szerepet, kihasználva minden lehetőséget, ami a túlélésüket biztosíthatja.

John Scalzi - Zoé története

Az utolsó gyarmat történetét élhetjük újra egy tini lány szemszögéből. Azonban ez a tini lány nem akárki, ő az emberiség legnagyobb árulójának lánya. Apja árulásának köszönhetően az obinok, egy idegen faj, olyasmire tettek szert, amire másképpen nem lettek volna képesek. Így az áruló az obinok közt szinte isteni tiszteletnek örvendett, mit halála után a lányára is kiterjesztettek. Ezért lehetséges az, hogy Zoé tárgyát képezi a GYSZ és az obinok közti békeszerződésnek, valamint mindenhova elkíséri két obin testőr, nem egyszer frászt hozva a többi emberre. Zoé idővel megtanulja a maga és szerettei javára fordítani az obinok tiszteletét, azonban arra is rájön, hogy a velük kapcsolatos döntéseinek súlyos következményei is lehetnek.

Remélem kedvet kapott valaki az elolvasásukra.

Hozzászólások:

Bejelentkezés
Még több...