Interjúsorozat #3: Bushido

Interjúsorozat #3: Bushido

 

 Kérlek engedjétek meg, hogy a saját cégemmel kezdjem az "új" interjúsorozatot.

Újabb interjúra került sor, bár ez rendhagyó lesz az előzőekhez képest, mint tartalomban, mint szerkezetileg! Értem ezt úgy, hogy míg eddig három pilóta volt az interjú alany, most csak ketten lesznek „kifaggatva”. Érdekes beszélgetésem volt e két pilótával. Meglepő lesz, és kicsit sem mulatságos!


Bushido Corporation



Szia Photek!
Szeretnél egy bejelentést tenni a magyar EVE játékosok számára. Mi lenne az?

Photek:
Nos, azt hiszem sokakat meglepetésként fog érni, ezért nem is bonyolítom túl. Lemondtam a ceoságomat a Bushidoban és elbúcsúzok a cégtől.


Igen, szerintem is mindenkit váratlanul ér ez a hír – főleg minket Bushidosokat. De mégis hogy jutottál erre a döntésre? Illetve én úgy tudom, hogy kezdetben nem is akartad a céget elhagyni.

Photek:
A cég egyre több problémával küzd, elsősorban ez a céltalanságból és a tagok gyakori inaktivitásából fakad, ezek rám ugyanúgy igazak, mint bármely más tagra. Nem érzem úgy, hogy lenne erőm és energiám, hogy új életet leheljek a cégbe. Ezért mondtam le. A kilépésem inkább érzelmi okokra vezethető vissza. Két nagyon szép évem van ebben a cégben, úgy is mondhatnám, hogy a két legszebb évem. Sok mindent akartam megvalósítani itt. Néhány dolgot sikerült, néhányat nem. Úgy érzem ideje lezárnom ezt a szakaszt, és tovább kell lépnem. A Bushido jövőjébe már nem akarok beleszólni.


Értem! Mik az elképzeléseid a Bushidot követően? Mihez szeretnél kezdeni?

Photek:
Őszintén szólva több elképzelésem is van, de egyik mellett se döntöttem véglegesen. A legvalószínűbb, hogy belépek a minmatar milíciába. Sajnáltam amikor a Bushidot kiléptettük onnan, és én kalózként is nagyon jól szórakoztam a komplexekben. Valahogyan visszavágyok oda. Nem csak azért, mert jó mókának tartom, hanem azért is, mert meggyőződéses minmatar vagyok.
Egy másik lehetőség, hogy egy ideig egyedül repülök. Kísérletezek, harcolok, kalózkodok tovább, míg nem akad valami kecsegtető lehetőség. A szólózás mellett szól az is, hogy ebből látványosabb videó anyagot készíthetek, bár ezt a milíciában is megvalósíthatom.


Ha lemondtál a ceoságról, akkor ki kellett jelölnöd valakit a helyedre. Ki az új vezető? És miért pont őt választottad?

Photek:
Az új ceo Matcu Tcuko. Egyszerűen azért választottam őt, mert önként jelentkezett a posztra.


Szia Matcu!
Te lettél az új ceo. Miért jelentkeztél erre a posztra?

Matcu Tcuko:
Kényszerből jelentkeztem, és amit el akartam érni az mindösszesen annyi, hogy ne szűnjön meg a Bushido, mert szeretek itt lenni.

Hogy érintett Photek bejelentése, miszerint lemond és itt hagyja a céget?

Matcu Tcuko:
Váratlanul, mert bennem Photek és a Bushido összeforrt.


Mik az elképzeléseid a Bushido vezetésével kapcsolatban? Hogyan szeretnéd folytatni Photek munkáját?

Matcu Tcuko:
Nem lesz könnyű dolgom, mert nem csak én kapcsoltam össze Photeket a céggel. Ez a bejelentését követő gyors létszámleépülésből is látszik. Új tagokra van szükségünk, és persze a régieket is visszavárjuk akik örök visszatérők! :)


Hogy ismerkedtél meg a Bushidoval?

Matcu Tcuko:
Igazából elsősorban fórumról, bár amikor átjöttem elvileg velünk együtt harcoltak. Bár én nem találkoztam Bushidossal, vagy csak nem hagyott nyomot bennem. Szerettem volna kalózkodni és ők voltak számomra a legszimpatikusabbak a lehetséges cégek közül.


Te többször ki és beléptél ide. Mik voltak ennek az okai?

Matcu Tcuko:
Első alkalommal egyszerű üzleti ügy volt ISK-ért létrehoztam egy céget a megrendelőnek a megfelelő standinggel.
Második alkalommal pedig meghívást kaptam a TASE-ba, hogy próbáljam ki milyen náluk az élet különösebb kötöttség nélkül. Tudták, hogy csak 2 hétre megyek.


Mik azok a dolgok amikre szívesen, illetve amikre kevésbé szívesen emlékeztek a Bushidos életetekből?

Photek:
Szerencsére inkább szép emlékeim vannak. Túl sok ahhoz, hogy mindet felsoroljam. Maximum kiemelhetek néhányat, melyek a legtisztábban megmaradtak. Az egyik ezek közül mindenképpen a cég születése. A lelkes újoncok érkezése, akik napról napra többen lettek. Az első flották, melyek csak olcsó, könnyen pótolható és kevés skillel is hatékonyan alkalmazható hajókból álltak.
A TSC-ben töltött idő is szép emlék számomra, hiszen ekkor kezdtünk először valódi corpként működni.
De ezt a korszakot követő kalóz pályafutásunk kezdetei is nagyon szépek voltak, különösen az, ahogy sokaknak nagyon is megtetszett ez a szakma.
A bushido csúcspont azt hiszem első heimatarti letelepedésünkkor volt, ekkor értük el talán a létszámbeli csúcsot is.
Amit még mindenképpen kiemelnék az a HUN Reloaded oldalán megvívott Outbreak elleni csata.
Azt hiszem a legrosszabb emlékem az első széthullásunk volt. Ezt teljes egészében én okoztam és a mai napig bánom, hogy nem voltam bölcsebb abban a pillanatban.

Matcu Tcuko:
Igazából nincs amit kiemelnék. Egy nyugis kötöttségektől mentes céget kerestem, ami teljesen igaz a Bushidora más cégekkel szemben. Az itt töltött időt számomra a csapat hangulata és barátságossága tette jóvá.
Negatívumra nem emlékszem. A hajó loss nekem nem számít negatívumnak általában, itt nem volt ilyen eset.


Photek előfordulhat esetleg, hogy visszatérsz a Bushidoba vagy teljesen a hátad mögött hagyod a céget?

Photek:
Nehéz kérdés. Azt hiszem ez elsősorban a Bushido jövőjétől függ és attól, hogy én végül mibe kezdek bele a jövőben. Nem zárom ki, hogy még egyszer felveszem a tickert. A válaszom tehát egy határozott talán.


Úgy tudom készítettél egy búcsú videót is. Csak nagyvonalakban mondd el kérlek, hogy miről szól! A többi maradjon meglepetés az olvasók számára.

Photek:
Megpróbáltam összefoglalni 2 éves történelmünket és kifejezni, milyen fontos is ez számomra. Szeretném, ha 1-2 év múlva a bushidósok visszatekintik a videót, azt mondhassák "Igen, büszke vagyok, hogy része lehettem!". Csak remélhetem, hogy sikerrel jártam ebben.



Köszönöm fiúk a részvételt! További jó repülést és sok sikert a jövőben! o7


Photek búcsú videóját itt nézhetitek meg!

Hozzászólások:

Bejelentkezés
Még több...