Az idő kereke I: Minden, aminek kezdete van, véget is ér

Az idő kereke I: Minden, aminek kezdete van, véget is ér

 

George Santayana írta:Azok, akik nem tudnak visszaemlékezni a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt.

 

 

1. korszak: "Minden, aminek kezdete van, véget is ér"

Ha játszottál már a játékkal, biztos feltűnt, hogy nem lehet karaktert kezdeni azokon a területeken, ahol az olyan események zajlanak, amik újságokba, híradókba kerülnek. Mindenki az unalmas, ámde biztonságos, birodalmi (Empire), azaz "high-sec" űrben kezd. 2003 szeptemberében két honfitársunk, Patikus és Jozif is "fent" kezdett el játszani, ahol következmények nélkül nem lőhetnek egymásra a POD pilóták.

 

Patikus 2003. szept. 28-án létrehozta a HUN Corp.-ot, melynek első bázisa a Gallente Föderáció, Mies rendszerében volt, ami akkor is olyan zöld volt, mint ma, de a játék sokban különbözött a ma ismert EVE Online-tól.
A teljesség igénye nélkül néhány apróság:

  • Nem létezett a Battleship-nél nagyobb hajó, amit sokáig annyira nehezen lehetett elérni, hogy a cégekben sokkal ritkább volt, mint ma egy Titán.
  • 2004-ig a Cruiser osztályt is olyan nehezen lehetett megszerezni, hogy a HUN-nak külön programja volt arra, hogy a kezdőknek tudjon adni egyet legalább.
  • A torpedó 100%-ban területre sebzett, ami azt jelenti, hogy, ha nem volt gyors a fregattod, akkor nem csak a hajódat, hanem a POD-odat is vitte.
  • Akár két MWD-t is járathattál egyszerre, de az objektumokra (pl.: kapu, állomás) csak 15km-re lehetett érkezni Warp-ból. Így, ha nem voltak Bookmark-ok 15km-re mögötte, akkor azt le kellett "szocsogni". Olyan, mint ma az Autopilot.
  • Nem volt a bányászatnál jövedelmezőbb munka, mert "rattolásnál" az NPC kalózok sokkal erősebbek voltak, sokkal kevesebb fejpénzért cserébe, viszont sokkal gyorsabb volt a respawn. De így az egész azt eredményezte, hogy a "rattolás" - amikor az NPC kalózokat lőttük a belt-ekben -, csoportos tevékenység lett és komoly együttműködést igényelt.

 

 

1.1. Kezdetek

Anno, 2003-ban csak kevés magyar játszott az EVE Online játékkal, mégis akiről tudtunk, azok mind a HUN Corp. "alapító" tagjai voltak. Meg sem fordult a magyarok fejében, hogy más céget kezdjenek. Egységben többet lehetett már akkor is elérni, így a cég tagjai le tudtak merészkedni a veszélyesebb területekre is, ahol olyan ásványok voltak az aszteroida mezőkben, amiket a birodalmi űrben nem lehetett megtalálni.

A Zydrine és a Megacyte roppant értékes kincsnek számított még. Ennek ellenére az EVE univerzum peremvidékén - a ma híres 0.0-ás területeken - kevés játékos volt, kevesen mertek kockáztatni.

 

Maller warp

Emlékszem, hogy amikor elindultam a térkép bal alsó sarkában található Period Basis régió G-Q5JU jelzett napjáig egyedül, akkor a biztonságos és veszélyes űr (Kaira - A2-V27) átkelési pontján túl már nem találkoztam senkivel. Az utamat egy darab Maller-ben tettem meg, amin még MWD sem volt, csak AB, de tudtam[1], hogy ráfér 5 bányász lézer, amivel gyorsan ki tudom majd fúrni egy Apocalypse árát. Persze én sem voltam mindig ilyen számító, simán fitteltem Shield Booster-t Amarr hajóra kezdőként.

 

Mint említettem, egy Battleship beszerzése nehéz volt. Kevés embernek volt pénze a BPO-ra, kevés BPC és nyersanyag volt, amit Empire-ben fúrtak ki. Ezért azt csináltuk a HUN-ban, hogy összefúrtuk egymásnak a hajóink árát. Egészen addig fúrtunk, amíg már mindenki BS-ben ült.
Mellékes történet, hogy a legelső Apoc-omat az első használatnál kilőtték az NPC-k, de a biztosítás miatt nagyjából 40M ISK bukóval megúsztam.

 

corpmining1.jpg

Amikor még a HUN Corp. a Crokite-ot furkálta G-Q-ban, az EVE-ben a barát, nem barát kérdése sem volt olyan kusza, mint ma. Jó és rossz játékosok voltak. A rosszak voltak a kalózok, akik kilőttek, a jók pedig, akik csak visszalőttek.

Period Basis-ben a jók laktak, közülük is a Fountain Alliance [FA] Finfleet cége állomásozott a G-G5JU rendszer gyártó állomásán, míg a finomító TPAR-G állomást az FA BIG [BIG] cége birtokolta, azaz szedte a finomítási adót. A szomszédból pedig időnként egy C4 nevű kalóz szövetség átjött rosszalkodni, akik ellen a HUN is segítséget nyújtott. Így jutunk el 2004-ben oda, hogy a HUN felvételt nyert az FA-ba és Fountain A-1CON rendszerében kaptunk helyet egy zárt konstellációval, Griffin-el.

 

2004. augusztus 16-án - amikor még próbaidősök voltunk az FA-ban - megcsináltuk az EVE Online első Covert Ops (láthatatlan fregatt) ugrását.

Egy invázió elleni készültség, "CODE RED" ellenére kiengedtek minket visszafoglalni Delve régió NOL-M9 finomító állomását (amit korábban ugyancsak FA BIG cége birtokolt). Amíg lőttük az állomást, egy ellenséges Armageddon zaklatott minket. Néha, amikor túl közel merészkedtünk hozzá, akkor arrébb ugrott 200km-re, de általában ugyan arra a helyre. A csapatunkban volt egy, a játékba éppen frissen bevezetett Covert Ops, akinek a pilótája Jozif, az Armageddon mögé lopózott.

08_shieldtankingstn-1.jpg

Néhány szívdobbanás és ott termett a teljes HUN Gang (a Fleet akkori megnevezése) az ellenség nyakába, amit a rövid távú lőszerek pillanatok alatt egy Cargo Container-ré (Wreck elődje) változtattak. A történteket végignézte az FA egyik vezetője, aki elmesélte a többi cégnek és mivel ilyet addig nem láttak játékban, egyértelmű volt, hogy ellenvetés nélkül teljes jogú tagok lettünk az EVE egyik legerősebb 0.0-ban élő szövetségében.

 

Nem tudom, hogy biztos jó döntést hozott-e az FA :D

Az Exodus kiegészítő hozta a Covert Ops hajókon kívül a Station Container-eket is, amikkel anno meg lehetett még azt csinálni, hogy A konténert beraktad B konténerbe, majd B konténert A konténerbe. A szerveren valami végtelen ciklusba került és leállt a Cluster, naprendszerek omlottak össze. Hiába jeleztük nekik a hibát csebal-al (akivel egymástól függetlenül jutott eszünkbe kipróbálni ezt), tagadták, hogy ez lett volna a leállások oka. Ugyan pár nappal később, egy patch-ben változtattak a méreteken, hogy ne férjenek be egymásba a konténerek :D

 

 

Nem említettem még, de ebben az időben az "Alliance", mint entitás nem létezett a játékban. Szövetségbe tömörülni más cégekkel annyit jelentett, hogy egy weboldalra fel volt írva, hogy kiket kell pozitív standing-ben tartani, vagyis kikre nem kell lőni. A Fountain Alliance 2004. 11. 25-én jött létre "hivatalosan".

[ 2004.11.25 19:50:22 ] Balazs Simon > hi all
[ 2004.11.25 19:50:25 ] Draaken > weeeee, alliance chat
[ 2004.11.25 19:50:25 ] Adamus TorK > ;]
[ 2004.11.25 19:50:26 ] Jozif > hi
[ 2004.11.25 19:50:27 ] Silmas > w00t
[ 2004.11.25 19:50:28 ] Kyunden Galard > rawr

 

 

1.2. Bonyodalom


1.2.1. TornSoul

TornSoul mai napig a BIG CEO, az a BIG, aki lényegében vezette az FA-t. Ahogy azt már korábban írtam, a finomító állomások és az ott beállított adók a BIG-hez folytak, miközben az állomásokért és a béékért az FA más cégei küzdöttek meg nap, mint nap. Ez elengedhetetlenül feszültséghez vezetett a szövetségben.

2004-ben a Period Basis-ben élők megelégelték az adózást és azt, hogy egy másik régióban élő szövetség dirigál nekik, így a Curse Alliance [CA] propagandájának csak egy kicsit kellett meglöknie őket, hogy az FA ellen forduljanak. Ez a fellázadás egy hétig sem tartott, viszont a Querious-ban élők "segítségéért" FA átadta azt a régiót és a Querious Defense Force [QDF] cégeiből megalakult a Firmus Ixion [FIX].

FA vs UFS

Az átadás valójában arról szólt, hogy a FIX kellően nagy volt ahhoz, hogy az FA ne tudja egyből eltaposni, de kellően okos ahhoz, hogy ne rántson fegyvert az FA ellen, így a segítség konkrétan annyi volt, hogy nem állt a lázadók oldalára.

A morál látszólag jó volt, de amikor az FA területeire betörő ellenséges flották mindennapossá váltak, amikkel a heti rendszerességgel tartott őrjáratok sem tudtak mit kezdeni, az emberek elvesztették a bizalmat az FA vezetésében, kiköltöztek Fountain-ból és elmentek északra, majd megalapították a Morsus Mihi-t.

 

Mi maradtunk a HUN Corp.-al és annak ellenére, hogy elmondtuk nekik, hogy miért hülyeség amit csinálnak, azt tettük, amit az FA vezetése mondott. Mivel FA demokratikusan működött, egyszer például egy hadüzenetre, bár nemmel szavaztunk, mégis mi lőttük le az első Battleship-et.

 

1.2.2. FREE GATES

Joseph Goebbels írta:A lie repeated often enough becomes the truth.

Ugyan a mai FGC és HUN vezetősége, illetve tagságuk nagy része már nem ugyan az, mint régen volt[2], mégis olvasok mendemondákat. Bár való igaz, hogy nem tudok a jelenlegi helyzetről nyilatkozni, mivel négy éve már, hogy kispadról figyelem az eseményeket, de tekintve, hogy én régen aktívan részt vettem az eseményekben, sőt minden, a kliensem által elmentett chatlog-ot őrzök, szívesen elmesélem, hogy mi is történt valójában a kezdetekkor a két cég között.

 

2004. nyarán Freecee (eredeti tulajdonosa) megalapította a FREE GATES-t [FGC], a második magyar céget. Hiába, én régen idealista voltam és sosem titkoltam azt az álmom, hogy a magyar játékosok egymás mellett harcoljanak, ezért felajánlottam az FGC-nek a HUN segítségét, de minden próbálkozás ellenére végül nem lett semmi.

Mivel a következő pár hónapban azzal voltunk elfoglalva, hogy bizonyítsunk nemzetközi keretek között és helye legyen a magyar játékosoknak egy értékes forrásokban bővelkedő területen, ezért nem nagyon tudtunk mit kezdeni a helyzettel.

 

Fountain régióba költözésünk azt jelentette, hogy még jobban megnyúlt az utánpótlási vonalunk, de legalább is közénk került Aridia, ami hemzsegett azoktól a "low-sec" kalózoktól, akiket a kapuk mellett kihelyezett ágyúk sem riasztottak el attól, hogy kilőjenek.
A bevásárlást, az árak ellenőrzését már pedig el kellett intézni.

Megoldás az lett, hogy indítottunk olyan alt karaktereket az EVE fiókunkon, amiket elhelyeztünk különböző pontokon, mint például veszélyes átjárók környékén vagy kereskedelmi központokban. Ám amikor ezekkel a karakterekkel felléptünk a hun csatornára, olyan történt, amire nem igazán gondoltunk: megkerestek minket az FGC-től, hogy lépjünk be hozzájuk.

 

Időközben ugyanis az történt, hogy a Blizzard kiadta a Word of Warcraft játékot. Sokan átmentek az EVE univerzumból "középföldére", ám, amíg a HUN-ban a vezetőség nagy része megmaradt, vagy viszonylag gyorsan visszatért a "rózsaszín balta kergetésből" (ezt nem én mondtam), addig az FGC CEO-ja abbahagyta az EVE Online-t és eladta a karakterét.

1111798038.jpg

Freecee utódja Ezeliek forever lett, aki egy 180 fokos fordulatot tett az addigra létrejött magyar cégek közti íratlan megállapodásban: nem szúrunk ki a kezdőkkel, mert a játékosoknál nincs értékesebb dolog, hiszen nélkülük nem létezne egyik cég sem.

 

Bár a kieső tagok mértéke miatt mi elindítottuk a Hun Recruit Team [HURT] toborzó cégünket, hogy kiképezze "high-sec"-ben azokat a kezdőket, akik a HUN-ba szerettek volna jönni, ugyanakkor mindenkit tájékoztattunk arról, hogy a többi magyar cég mivel foglalkozik és amennyiben a HUN nem a megfelelő számára, akkor milyen egyéb lehetőségeik vannak.

Miért lett volna értelme valakit PvP-re kényszerítenünk, ha Ő agent-ezni akart? És más miért kényszerített volna valakit agent-ezésre vagy fúrásra, ha az érdeklődő 0.0-ba vágyott? Nem volt értelme. A magyar cégek között béke volt és a játék iránt érdeklődők többnyire megtalálták a nekik megfelelő társaságot.

 

Ezzel szemben Ezi fejvadász lett és minden kezdőt arról győzködött, hogy az FGC-be csatlakozzanak, mert az FGC mindent tud, mindenhol ott van és mindenkinek megfelelő. Közel egy évnyi hátránnyal indultak, mégis jobbak nálunk. Nem értettük, hogy hogyan csinálják, de a hun csatin egyre több érdekes jelenségre figyeltünk fel, így, akinek volt még az account-ján szabad hely, indított egy új karaktert és álnéven felcsatlakozott a hun csatira és vártuk Ezi privát megkeresését.

Eljátszva kicsit a kezdő szerepét két dolgot vontunk le: a HUN Corp. vagy "snassz" vagy az FGC-n kívül nem is létezik másik magyar cég.

Mondanom sem kell, hogy a tagjaink teljesen kiakadtak és a két cég szópárbajba kezdett a hun csatin. A HUN tagokat Patikus lecsitította - a saját, belső fórumunkon fortyogtunk tovább -, de a feszültség megmaradt.

Ezek után Patikus megpróbált beszélni az FGC vezetőjével, hogy ne csinálja, én pedig összeállítottam egy hold-anyag reakció tervet, amivel dolgozhattunk volna közösen az FGC-vel, de a kapcsolat egyre csak feszült, feszült és feszült, egészen addig, amíg el nem szakadt.

 

Mivel az EVE Online egy játék, ezért, ha valaki nem érzi jól magát egy társaságban, akkor bármikor dönthet úgy, hogy átlép egy másikba. Ez egy természetes és gyakori eset. A HUN-ban is előfordult és az FGC-ben is előfordult[3]. Az alap fejtörést az okozta, hogy voltak, akik úgy érezték, hogy becsapták őket, de nem mentek már át másik cégbe, hanem abbahagyták a játékot, vagy elő sem fizettek rá.

 

A problémát megoldandó okokból készült az eve-online.hu-n egy bemutatkozó felületet, ahol minden magyar cég, le tudta írni, hogy az EVE univerzum mely területén foglalatoskodik és a jelentkezők mire számíthatnak, ha abba a cégbe csatlakoznak.

Azonban az FGC bemutatkozó szövege sokáig váratott magára, majd Ezeliek inkább küldött egy toborzó levelet az egyik HUN tagnak:

Ezeliek forever írta:..dolgozok azon hogy minden magyar egy helyen legyen itt nálunk ..

 

Elegünk lett a tisztességtelen toborzásból, elegünk lett abból, hogy Ezi semmi mást nem tart szem előtt, csak, hogy növeljen egy darab számot az FGC céginformációjánál, miközben semmit nem tesz a közösségért. Sem azokért, akik az új játékosokat segítik, sem azokért akiket bedumál a cégébe.
A tetőpont pedig az volt, hogy semmi megbánást nem tanúsított, amikor "az FGC jobb, mint a HUN" dumája után végül néhányan kiléptek jobb esetben az FGC-ből, rosszabb esetben a játékból.

Folytatta azt, amit csinált. Megkeresésünkre a válasz reakciója pedig csak annyi volt, hogy "Mert mit csináltok? Kilőttök a Bestoweremből?".

 

Sok napnyi megbeszélés és szavazás után végül úgy döntött a HUN vezetése, hogy hadat üzenünk, az FGC-nek.

 

Egy hivatalos CONCORD hadüzenet azt jelentette volna, hogy az EVE univerzum teljes területén büntetlenül lőhettünk volna FGC tagokra. Megtehettük volna azt is, hogy nem engedjük őket kidokkolni, se bányászni, se játszani.

És mindezt csak azért, mert bajunk volt a CEO-jukkal?

 

Szerencsére annyira nem értettünk hozzá, hogy félre nyomtunk valamit és 24 óra helyett 48 óra lett volna kivárni a háború elkezdését, és ezzel kaptunk egy kis időt, hogy lehűljön a fejünk, illetve információkat gyűjtöttünk.

Tudomásunkra jutott, hogy az FGC a FIX területén, Querious régió O3L-95 rendszerében egy POS-t üzemeltet, így végül csak ezt lőttük le, nekünk hazai pályán.

 

Amit meg tudtunk menteni az FGC tagok dolgaiból, azt vissza adtuk nekik, mert nem velük volt bajunk, hanem Ezivel és a toborzási stílusával. Ezzel is jártak áldozatok, mert ezt a tettünket volt, aki megértette, volt, aki nem.

Igen sz*r érzés volt romba dönteni mindent, amit addig felépítettünk a közösségen belül, de láttuk mi forog kockán.

 

Amikor, illetve csak is azután, hogy kiderült, hogy a FIX nem fog segíteni az FGC-nek (sőt fel is ajánlották a segítségüket nekünk), Ezi beleegyezett, hogy nem beszél rá olyan játékosokat az FGC-re, akik még csak próbaidősek. 

Ennyit sikerült elérnünk. Minden kezdő szabadon dönthetett, hogy hova csatlakozik, de 14 napon belül külön senkit nem lehetett rábeszélni semmire.

Írásos megállapodás született a legnagyobb magyar cégek között és egy jó ideig újra béke lett.

 

A történet lezárásaként a HUN Corp. sok minden máson túl még lemondott a HURT-ról is, hogy legyen egy összmagyar kiképző cég. Megtömtük pénzzel, eszközökkel és tapasztalattal, ám a következő hónapokban ránk zuhant az ég is.

 

1108329708.jpg 

1.3. Ránk zuhant az ég is...

2005-ben a BoB (a Band of Brothers sztori itt olvasható) úgy döntött, hogy neki kell Delve és elkezdte elfoglalni azt és az alatta lévő régiókat, így például Querious-t is, ahol a FIX lakott. FA nem segített FIX-nek, csak annyi volt a fontos, hogy a NOL-M9 finomító állomást visszafoglaljuk a BIG-nek, így a FIX rövidesen átállt a BoB oldalára és felfogta a Stain felől érkezőket, hogy ne tudjanak FA-nak segíteni, vagy legalább is ne zavarják a BoB műveleteit.

A BoB vezető cége, az Evolution amúgy pedig az FA alapítói között volt.

 

Hiába volt egy FA flotta ~150, míg egy BoB flotta pedig ~100 fős, így sem tudtuk megakadályozni Delve és Period Basis elestét, a morál pedig egyre csak romlott, egyre kevesebben jöttek harcolni. A következő lépés Fountain védelme volt. Ebben az időben egyébként még nem volt NPC állomás Delve-ben, ellenben Fountain központi konstellációját a kezdetek óta NPC, vagyis el nem foglalható állomások alkották.

Most képzeld el, hogy milyen az, amikor nem kell félned tőle, hogy elfoglalják a fejed fölött az állomást, nem ragadnak be értékeid, harácsolhatsz, amennyit csak akarsz. Aztán képzeld el ezt úgy, mint támadó: bemész egy rendszerbe, ahol nem kell engedélyt kérned a dokkoláshoz és bármikor ráköltözhetsz az ott lakókra. Hát velünk ez történt 2005. júliusában. A BoB ránk költözött.

Egészen egy 2005-ös kiegészítőig, ha valaki át akart menni Fountain régión, akkor YZ-LQL rendszeren mindenképpen át kellett haladnia, mert nem volt "hátsó járat", így ez a rendszer volt a központ és egyben átjáróház. Korábban írtam, hogy mi sem ott, de közvetlen mellette, A-1CON-ban laktunk.

 

A BoB lényegében azt csinálta, hogy felépített egy POS-t (amit a játékban akkoriban nem lehetett lelőni, mert azonnal kilőtt bármilyen hajót) és annak pajzsa alatt gyülekezett minden nap. Hetekig, hónapokig lehetetlenné tette az életet a környező rendszerekben, míg végül csak a HUN Corp. maradt a központban. 

 

 

1.4. A "rax"

A low-sec kalózoktól tanulva elkezdtünk olyan Thorax-okat összerakni, amiken az ágyúkat páncélzatra cseréltük, azaz bár fregatt méretű ágyúkkal lőttünk, de talán még több sebzést is kibírtak, mint egy Battleship.

A Thorax viszont akkoriban még elbírt 8 Heavy Drone-t, így ágyúk nélkül is volt elég sebzés ahhoz, hogy elegendő BoB-os BS-t leszedjenek, mire átlövik a 2-3db 1600mm-est. Sőt, a nagy és lomha ágyúk is alig találták el az AfterBurner-es Cruiser-eket.

 

Annyira kitartóak voltunk, hogy felajánlották, hogy, ha nem akarunk árulók lenni, akkor akár leköltözhetünk Period Basis-be, ahol kaphatunk területet, amíg FA hivatalosan meg nem szűnik.

Amikor több tiszteletet ad az ellenség, mint a saját szövetségeseid, akkor az emberben átértékelődnek dolgok.

 

1.5. Remény

Végül nem fogadtuk el a BoB ajánlatát, hanem átléptünk a szomszédos, Imperium [IMP] (nem a mostani Goon) szövetségbe, hogy folytassuk a harcot. IMP egy erős szövetségnek tűnt, egy kellően karizmatikus vezetővel ahhoz, hogy a rossz helyzetekből is jót tudjon kovácsolni.

Sajnos azonban, Xirtam pont eltűnt IRL miatt és a személye nélkül olyan is előfordult, hogy az IMP cégek egymásnak fordultak, kék kékre lőtt. Mindennek a tetejében, miután BoB lényegében teljesen elfoglalta a térképet Period Basis-től kezdve egészen Fountain-ig, Querious-ban pedig egy erős szövetségesre lelt, úgy döntött, hogy Cloud Ring-ből egy "ütköző zónát" képez, amihez előbb ki kellett ütnie onnan az IMP-et. A HUN Corp. újra védelmi állásba kényszerült, de ezúttal minden sokkal gyorsabban zajlott le.

 

1124148658.jpg

 

Vissza jött Xirtam és azt mondta, hogy a legjobb védekezés az lenne, ha megtámadnánk a BoB-ot Delvbe-ben, így hát az IMP flotta, mármint a HUN Corp. lement Delve-be. (megj.: ekkor kerültek be az NPC állomások Delve-be)

Apply írta:Emlékeim szerint két pilótát láttam friendly-ből és a BoB HQ-jától 4 (5?) ugrásra campeltünk nap, mint nap és vártuk az erősítést. És vártuk és vártuk. Aztán vártunk még egy kicsit. Aztán BoB-ék megunták a várakozást és jöttek. Nem túl sokan, csak pont elegen.

 

 

Északon, Tribute régióban egy új szövetség kezdett kialakulni, a Forsaken Empire [F-E], ahova minket is, mint HUN Corp. felvettek.

Bár F-E-ben is voltak érdekes arcok, akik vezetői szerephez jutottak, mégis jól ment a sorunk. A cég duzzadt és míg a BoB egy évvel korábban egy ~100 fős sereggel el tudott foglalni négy régiót, a HUN már önmaga kiállított egy ~45 fős flottát.

 

2006.03.15.12.30.34.png

 

Az F-E-ben nyújtott teljesítményünkért 2006. március 15-én megkaptuk az IMK-K1 állomást. Behozták a Dreadnought hajóosztályt a játékba, hogy a POS-okat le tudja valami lőni és a cégnek is olyan jól ment, hogy az egész F-E öt Dreadnought-jából kettő a miénk volt. (Igaz BoB-nak 35 lett addigra).

Megpróbáltuk ezt a helyzetet, az állomást és az IMK rendszert arra használni, hogy helyet biztosítsunk más magyar cégeknek is 0.0-ban, így noha az FGC nem is, de más cégek leköltöztek mellénk.

 

 

Akkoriban még nem volt Fuel Bay.

Végy egy nagy rakteret, amit a játék fejlesztők arra terveztek, hogy el tudjon tárolni néhány régió átugrásához szükséges üzemanyagot, sok low slotot, amivel növelni tudod ezt a rakteret, majd adj hozzá egy HUN Corp.-ot éééés így született meg az 50 ezer m3-es Revelation, ami nem tudott csak tolatni :D Még mielőtt leesnél a székről a nevetéstől, nem volt még Jump Freighter a játékban, de mi így tudtunk 0.0 és low-sec között nem kevés anyagot cipelni.

A tolatás viszont teljesen komoly! :) Az Expanded Cargo Hold modul nem százalékos, hanem fix sebességet vett el a hajótól, ami egy Revelation esetén negatív lett.

 

 

3 év alatt sok helyen megfordult a HUN Corp., így kijárt nekünk egy kis siker és szórakozás.

mozgások 1.jpg

  

1.6. Murphy törvénye

"Közös lónak túros a háta" - mondja a magyar szólás

A HURT összmagyar kiképző cég, amit 2005-ben elengedtünk viszont oda jutott, hogy senki sem foglalkozott vele. Egy önálló céggé fejlődött, melynek tagjai egységesen egy új céget alapítottak, a JMU-t.
Visszavettük HUN irányítás alá (Justice forHungary és Nagyvezir), de mire feleszméltünk, rengeteg új taggal bővült a cég, olyan módszerekkel és olyan stílusban, amit nem akartunk, ezért végleg leállítottuk a HURT-ot.

 

A játékfejlesztők évente rendeznek Izlandon FAN Fest-eket és az egyik ilyen alkalommal az F-E "egyik" vezetője (feltehetőleg részegen) beszólt egy csajnak, akiről kiderült, hogy a Morsus Mihi [RAWR] vezetőjének volt barátnője. A RAWR hátba támadott minket Vale Of The Silent régió felől, az LS-JEP-i állomás elfoglalásával kezdve.

Az egyetlen problémánk éppen csak annyi volt, hogy mindeközben mi Venal régióban harcoltunk a BoB testvér szövetségével, a The Five-al, G/IRON területeit védve.

Két tűz között az F-E vezetés végül fegyverszünetet kötött a Five-al, mire hirtelen megjelentek azok, akik egészen addig nem mutatkoztak: a G/IRON.

Sokan voltak, nagyon sokan.
Az alábbi videót ők készítették, ahogy minket lőnek:

 

 

1.7. Éra

2006-ban a HUN Corp., a Forsaken Empire szövetség tagjaként a fél EVE univerzummal nézett farkasszemet. Az akkori szerver maximális terhelhetőségét súroló, több száz fős csaták mindennaposak voltak, ami azt jelentette, hogy minden tagnak, minden este csatarendbe kellett állnia, hogy megvédje azt a területet, amin nem mellesleg gazdagra keresték magukat. Ám az emberek nagyon rövid idő alatt elkezdtek lemorzsolódni.

Amíg nem volt fleet, addig kihasználták az időt és pénzt kerestek, majd amikor ki kellett volna állni és tenni valamit a többiekért is, akkor "pont közbe jött valami". Nem ritkán csoportosan tűntek el Tribute régió másik sarkába, hogy ne legyenek még a csatatér közelében sem és "sajnos nem is tudtak visszajönni", amikor kellett volna. Ez az egész F-E-re vonatkozott.

Mindenkinek teli volt a hócipője és egy új szövetséget akartak alapítani, az E.R.A.-t, amiből kimaradnak az olyan kezelhetetlen emberek, mint Krullz[4]. Ezt az elképzelést együtt eszelték ki a The Five-al, ahonnan az ATUK épp átlépni készült a BoB-ba, mint Destructive Influence [DICE], de ahogyan kiléptek a The Five-ból, az összes, általuk fenntartott terület kiesett az irányítás alól és az egész terv befuccsolt.

2006.03.22.23.45.33.png

 

Az aktív vezetőség kiborult a tagság viselkedésén és szankciókat követelt. Mivel demokrácia volt, azok az igazgatók, akik nem játszottak, megszavazták, hogy ne tegyünk semmit, Patikus viszont annyira le volt terhelve, hogy átadta a CEO-ságot Jozifnak, de az már csak olaj volt a tűzre. A húrok elpattantak, az aktív vezetők pedig bejelentették, hogy kilépnek.

 

  

 
 

[1]: Az, hogy "tudtam" egy kicsit túlzás, ugyanis nekem az Omen jobban tetszett:

[ 2004.05.11 15:08:13 ] Adamus TorK > de mire használnám a Mallert?
[ 2004.05.11 15:08:39 ] Tusko Hopkins > Bányászhatnál vele 5 miner2-essel. Meg lenne egy jó cruisered
[ 2004.05.11 15:08:51 ] Tusko Hopkins > Mindent tudsz vele csinálni amit egy omennel is tudnál, csak jobb.

[2]: Az FGC jelenlegi vezetőségét, illetve hangadóit a volt The All-Seeing Eye [TASE] tagok, míg a HUN-ét a Hungarian Rangers [HU-RA] és az Iseree Corp. volt tagjai alkotják.

[3]VPaci és raptorHUN keresett meg engem személyesen

[4]: Krullz az F-E úgymond "ügyvezető igazgatójának" képzelte magát. Történt példának okáért egyszer, amikor még az IMK állomás az Ő cége kezén volt, hogy beengedett olyanokat, akikkel mi harcban álltunk, majd kidokkoláskor persze jól lelőttük őket. Krullz ahelyett, hogy szólt volna, hogy ismeri őket, inkább kizárta az egész HUN Corp.-ot az állomásról, mert megtehette.

Borítókép: http://nattfrost.deviantart.com/art/Wheel-of-Time-41191582

Hozzászólások:

Puritans
2016.03.29 12:35:57
Jó leírás, köszi!
Puritans
2016.03.29 12:37:31
Jöhet a folytatás, remélem abba a TASE is bekerül mint arch enemy :)
Puritans
2016.07.12 14:03:20
1. Nem szocsogni, hanem szocsózni.
2. Nem a "rózsaszín balta kergetésből", hanem lila fabalta.

Adamus!!!!!!!
Bejelentkezés
Még több...