Zűr az űrben XI.

 

Sorry a hosszú szünetért! Különös képpen Anától kérek elnézést, mivel már két hete megjegyezte, hogy szívesen olvasná a következő részt! Nos, most itt van, megérkezett. Lehet néhol cinikus, rossz hangulatú, vagy sértő lesz egyeseknek, de kérek mindenkit, hogy eme rossz hangulatomat írjátok a mosogató számlájára, mert éppen most hárítottam el a lefolyóból a dugulást!

Háború II.



Az általam talált ellenséges POS sem volt ám mindig ellenséges a számomra. De a cég egyik tagja nem igazán lopta be magát a szívembe, és különben is, én sem szerethetek mindenkit.

A lényeg a lényegben, hogy ezen események ellenére (a másik céggel szembeni ellenérzet, POSuk felfedezése), azaz még ezen események előtt az egyik corp tagunk nagyon, de nagyon háborúzni akart. Folyamatosan az volt a mániája, hogy waroljunk be valakit. Hol a franciákat szerette volna, hol nem … olyan határozott jellem volt akkoriban. Már küldözgette egy-két hete a corp üziket, hogy már pedig ő harcolni szeretne, mikor én megtaláltam a POSt.

Persze jó kém módjára szépen megtudtam, hogy mi van rajta, mennyire felszerelt, mennyire nehezen – esetleg könnyen – támadható. És elkezdtünk tervezgetni, hogy ha kedves barátunk annyira háborúzni szeretne, amiben azért mások is támogatták – én meg amúgy sem kedveltem a leendő célpontjainkat – ezért pár nap tanakodás, szavazás, stb. után háborút hirdettünk.

Gondoltuk mi, hogy ezzel mennyire nagy-nagy örömet fogunk szerezni a mi barátunknak. Na persze nem eszik olyan forrón a kását, illetve az űrben nem is olyan könnyű az ember kedvére tenni. Mire végre „megalapoztuk” magunkat a háborúhoz és ténylegesen el is kezdődött, addigra emberünk bejelentette, hogy ő tovább áll, átmegy egy másik céghez (ami mellesleg épp háborúban állt) és ott folytatja az EVE-es életet.

Pfff … Na tessék, így akarjon az ember háborút indítani mások kedvéért. De mi nem adtuk fel, úgy gondoltuk, hogy ha már háború, akkor legyen is az. Na persze, ezt sokkal könnyebb lett volna eszközölni egy óriási harciláztól őrjöngő tömeg kíséretében, de ahogy az utóbbi időben volt, már megint hoppon kellett maradni. És ahogy azt már megállapítottam többször is: „Ember tervez, corp társak meg végeznek – szó szerint minden terveddel amit értük akarsz!” Ugyanis a kezdetben több főből álló örömködő társaság, akik bátran mondták, hogy „De jó, lesz háború! Végre!” azok valahogy eltűntek. Persze nem én leszek aki követ vet rájuk, mert magánélet, türelmetlenség miegymás. De egyszerűen még egy OPot is képtelenség volt megszervezni, hogy legalább megbeszéljük hogy legyen. Soha senki nem ért rá akkor, amikor a többi.

Így hát neki kezdtünk hárman megvívni a háborúnkat az ellenfelünkkel. A szomorú az egészben, hogy még volt is kedvük harcolni. Akármikor fellogoltam ott ácsorgott a station előtt - persze tisztes távolságban - egy őrszemecskéjük – olykor becloakolva, olykor nem – és azt figyelte, hogy mikor jelezhet a társainak. Vagy csak csendben hallgatózott, hogy mikor kiáltjuk el magunkat, hogy „YARRR!!!” De kérdem én, három pilóta mit ordítozzon egy egész cég ellen? Így hát amit én láttam a háborúból, az össz-vissz egy nevetséges próbálkozás volt, ami sajnos az élet hibájából kudarcba fulladt.

Bár, igaz ami igaz, nem úgy telt el az 1 hét háborús időszak, hogy csak figyelgettük egymást. Ceóm és párom egyszer összecsaptak velük egy rövidke időre. De legalább nem úgy telt el a háborúnk, hogy csak nézelődtünk, scannelgettük a POSukat, ki-kidugdostuk az orrunkat, hogy ott vannak-e, hanem volt egy csata – akarom mondani csatácska is.

De a vicc az egészben, amin máig jókat kacagok, hogy a 1 hét végére már ott tartottunk az állítólagos ellenfeleinkkel, hogy fellogolás után az első dolgunk az volt, hogy localon integettünk egymásnak …

Hozzászólások:

Bejelentkezés
Még több...