Zűr az űrben V.

 


Title mese,

avagy nehéz kezdet az új cégben




A nagy döntés megszületése után savanyú pofival ugyan, de beadtam én is az aplikációmat az új céghez. Még mindig nem volt kedvem menni, vagy talán nem voltam felkészülve a váltásra. Nem tudom.

A cég ceoja jófej emberke. Azt mondta, hogy mindenkit felvesz közülünk, aki csak jönni szeretne! Hát én nem szerettem volna, mégis felvett … na jó, ő nem tudhatta, hogy mik játszódnak le bennem.

Viszont volt még egy valami, ami szintén nagyon a szívemhez nőtt a – most már – előző cégemnél. Ez pedig a title-öm.

Vicces sztori volt, amikor kaptam. Fogalmam nem volt még, hogy ilyeneket is lehet osztogatni! Éppen ventrin hülyültünk a srácokkal, mikor az egyik azt mondta, hogy nézzem meg a title-ömet. Erre nemes egyszerűséggel közöltem, hogy „Jó oké, mindjárt nézem!”, majd egy picit belegondoltam a dologba! „Várjunk csak! Hol a fenébe kell azt megnézni? És különben is mi az?” Eme aggályaimnak hangot adva megkérdeztem, hogy „És hol kell megnézni? És amúgy mi az a title?” Persze jött a röhögés, de azért a segítség sem maradt el. Meg persze a nagy magyarázás: „Ide kattintasz, oda kattintasz, még kétszer ide – oda és már meg is van! Amúgy azt jelenti titulus!” Éljen! – gondoltam. Hát ettől sem lettem sokkal - valójában csak félig - okosabb. Na akkor fussunk neki még egyszer, de lassan. „Szóval jobb klikk a hajón => show info => hajó képe mellett klikk a buksidra => és már látod is!” Így már oké volt a dolog, és a szemem elé tárult a szöveg, ami így hangzott:

„Don’t mess with the girlpower!”

„Jippííí! Van title-öm!” – felkiáltással megsüketítve corptársaimat ujjongtam ventrin. Majd miután örömöm alábbhagyott igen bamba – mert hát én olyat is tudok vágni – képpel (Sajnálhatja mindenki, hogy nem látta. Tuti megszakadt volna a röhögéstől!) megkérdeztem: „Te! És ez mit jelent?” – mert hát ugye nem tudok englishül. Gyors szabadfordítás: „Ne baszakodj a csajokkal!” Zsír, hát ne is! – gondoltam. Nos így kaptam meg életem első title-jét, ami akárcsak a corp.-om, a szívemhez nőtt. És amint kiléptem törlődött … elvesztettem … hiányzott.

Az új cég ceoja persze adott egy másikat. De az nem volt ugyanaz. Nekem ez kellett, semmi más. Azaz kellett volna, ha hajlandó lett volna ezt adni. De nem volt. Helyette adott valami ordenáré hülyeséget, ami ráadásul sértette a női mivoltomat is … „Gyönyörű! – gondoltam – Nem elég, hogy nem is akartam idejönni, még a title-ömet is elveszik, és vissza se adják!” De azért nem hagytam ennyiben! Folyamatosan bombáztam a srácokat, hogy márpedig szóljanak a ceonak, hogy adja vissza nekem a régit, vagy legalább egy kevésbé sértőt! Hajthatatlan volt az ügyben, hogy a régit kapjam vissza, de kaptam egy másikat, ami már nekem is megfelelt! Az új title-öm így hangzott: „Sweety” Igaz kb. két hétig kellet érte könyörögni.

Így már azért egy fokkal boldogabban röpködtem tovább, és kergettem az npc-imet beltről beltre …

Hozzászólások:

Bejelentkezés
Még több...