Fountain - A háború utolsó hétvégéje, avagy Brave EVAC

Fountain - A háború utolsó hétvégéje, avagy Brave EVAC

 

Ahogy korábbi cikkemben már említettem, a Brave vezetése mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy összekapja az alliance morálját és lelkesedését. A múlt hét elején BL+FCORE erők belekezdtek F-88 pocket és maga F-88 ostromába. Miért is fontos ez a rendszer? A Brave-sek ezt a rendszert tápolták fel a legjobban, pénzkeresési forrásból számukra a legfontosabb rendszer. A háború első hónapjában, ha ide ellenséges hajó betette a lábát, bárkit megtámadott, azonnali retorzióra számíthatott. Tényleg nagyon gyorsan reagáltak, volt, hogy 1 perc alatt 40 hajó esett az ember nyakába. Ahogy haladtunk előre és a lelkesedés is kezdett tova szállni, úgy lehetett egyre többet pimaszkodni a rendszerben, de észnél kellett lenni, ha az ember hajóval is akart távozni innen. Előző héten ugyan 1-5-ben lévő CSAA-t Brave külső segítséggel megvédte, túl sokáig nem örülhettek a sikernek, ugyanis F-88-ba kikerültek az SBU-k, az iHub és az állomás reinfbe került, valamint 1-5-ben a CSAA is szintén. A CSAA védelmére most azonban nem érkezett külső segítség, így hamar a történelem részévé vált. A hét további folyamán először az iHub, majd az állomás jött ki reinfből, amelyek gondosan mentek tovább a 2. ciklusba. Alkalmanként a Brave kisebb ellenállást mutatott, de nem tudta megakadályozni a támadó erők szándékait. Szép lassan közeledtünk a hétvégéhez.

Később derült csak ki, hogy ez a hétvége lett a háború utolsó hétvégéje.

 

sabre.jpg

Szombat este F-88 iHub final timer, vasárnap-hétfő éjjel F-88 station final timer. Mindenki pontosan tudta, ha F-88 elesik, a Brave ellenállás összeomlik. Szombat este BL+FCORE erők akit tudtak összegyűjtöttek és készültünk a harcra. Dreadek feltöltve, legionok cap boosterrel megpakolva, guardinok, carrierek felpolírozva. A Brave-s FC tényleg mindent megpróbált azért megtenni, hogy az iHub-ot megvédjék, de ezen az estén az erő nem vele volt. Magyar idő szerint 22:10-kor jött ki az iHub, op előtt 25 perccel a saját kommunikációs csatornáikon próbált lelkesedést önteni az ally társaiba, de akkor még csak 60-an voltak, 20 perccel később is csak 80-at mutatott náluk a számláló. BL-es FC úgy döntött, csak a dreadeket küldi be a rendszerbe, bízva egy esetleges kisebb csihi-puhiban. Miközben a dreadek F-88-ban megtéve hosszú warp útjukat a beugró ponttól a toronyig, a sub capital flotta 2 titánon várta a beugrási parancsokat. Dreadek lementek siege-be és szép lassan kivégezték az iHub-ot, mialatt a Brave-s FC végleg lemondott az ellenállásról, így a ma esti összecsapás egyszerű iHub kivégzéssel záródott. Ezzel tulajdonképpen F-88 el is esett, ugyanis hiába az állomás és a sov még az övék, bukták az összes rendszer bónuszt, ezáltal a jump bridge-t is, valamint pontosan tudták, hogy 1 nappal később minden egyebet is buknak a rendszerben.

Le a kalappal a Brave-sek előtt ennyi kudarc után még mindig nem akarták feladni a harcot. Korábban H-S-ben, egy nekünk régi kék, most már távozó csapat POS-át vették célba, bízva egy kis pénz után termelésben. Viszont egy dologgal nem számoltak, mint a háború folyamán oly sok minden, ez az információ is eljutott hozzánk, így mi RAX-sok úgy döntöttünk, ez a hold a miénk lesz. A POS közvetlenül DT után jött ki, így a HUN-os dreadek már DT előtt becinóztak a rendszerbe és saját POS alatt kezdték meg a karbantartási időablakot átaludni. A dread pilóták árgus szemekkel figyelték a szerver állapotát, ahogy online lett, azonnal belogoltak, majd warp az ellenséges POS-hoz, ahol egyből siege, majd 5 perccel később a flotta az exit cinóra eltávozott. Saját POS ki, indul az anchor. Anchor ciklusból kb 3-4 perc lehetett hátra, amikor megérkezett a rendszerbe a Brave-s 30-as vexor+scythe flotta. Először azt hitték, a POS még nem jött ki reinfből, majd szép lassan szembesültek azzal a ténnyel ez már bizony egy RAX-os POS. Már megint azok az aljas RAX-osok!!!

gallente_torony_epul.jpg

Ez van, nincs mese, kell a lóvé és nem különben a morál növelés, neki estek a toronynak, a rendszerben csak egy RAX-os, mitől féljenek. A kolléga azért sabre-val igyekezte szórakoztatni őket, de ezt még viccesnek tartották, viszont amikor jött a szomszéd rendszerből a szemtől a jelentés, újabb RAX-os sabre érkezik, akkor már az FC is azt mondta "This is not funny!". Ketten próbáltuk szórakoztatni a Brave-seket, akik elszánták magukat, hogy a diktorokat ledarálják, így az egyik elfogó bátor lépésre szánva magát neki indul a hosszú mwd-s útnak az őt egyik csalogató sabre felé. Közelbe érve keresztbe pontozás, megérkezett a második sabre is, így mire a vexor gang felwarpolt, a pöttöm hajó már a múlté lett, a két diktor meg angolosan távozott a gridből. Ohhh jaj, a rendszerbe érkezett 1 RAX-os caracal és 1 RAX-os svipul is, az arányok romlanak. :) 4-en 100 és 200 km távolságból, mint az éhes cápák köröztünk a Vexor gang körül bízva abban, hogy újabb elfogó próbálkozik, de okosan nem váltak ki társaik közül, tanultak a korábbi esetből. Felajánlottuk nekik, ha fizetnek, hajóban távozhatnak a rendszerből, de ekkor még úgy gondolták ez rossz üzlet. A RAX-os POS már struktúrában volt, amikor a Brave-s FC megkérte az egyik Vexor pilótát szaladjon vissza egy teherhajóért, amiben hoz egy POS-t. Mondanom sem kell, ez hiba volt, a Vexor 3 jumppal később az egyik kapun kilehelte a belét, hiába kért segítséget miközben üldöztük hazafelé, még az elé siető 5 caracalból és 1 typhonból álló védő flottából is csak a typhon távozott haza hajóban. :)

Ők csak 30-an vannak mi meg már 4-en, ezért a teherhajó visszafelé kapott egy másik 25-ös védő flottát. Mi H-S kapun várakoztunk, tudtuk mit akarnak, azt is tudtuk addig nem pukkantják a POS-unkat, amíg az övék nincs a gridben, mert nem egyszer ninjáztunk már velük szemben, szóval vártuk az erősítést. Ahogy az első Brave-s beesett ESC-be, repült a bubi és csodák csodája belewarpoltak az egész ganggel, bízva a Vexorok erejében. Hiba volt! Mi eldöntöttük, akármibe kerül az a teherhajó, nem megy be! Nem is ment be. :) Kill mail-t ellenőrizve láttuk a torony túl élte, így egy második kamikaze körben a wrecket is eldurrantottuk.

sabre_in_kamikaze_action.jpg

Ez alatt az idő alatt az info a kékekhez is megérkezett, hogy mi zajlik H-S-ben és ESC-ben, az egyik BL-s cloakban végig nézte a kamikaze akciónkat is és hát ezek a barátok igazi barátok, ráadásul minden buliban benne vannak, így elkezdtek form up-olni. A BL cyna ganget pakolt, az egyik bolgáros FC meg megérkezett H-S-be. Kapott egy diktort, meg egy beugró pontot, a POS-t addigra már védő Brave gang mellé, ugyanis az eltelt 15 perc alatt behoztak egy Brave-s small tornyot, ami éppen anchorolodott. Szóval 30 km-re sikerült ráállnom a Vexor gangra, warpolt a bolgár diktor rám, amint beesett, rájuk rontva elnyomta az első bubit az ellenséges gangre, jump bridge-n ugrott be a cyna gang, majd warpoltak a fieldre. A bolgár diktor mind a 3 bubija célba ért mielőtt elpukkant. Aki RAX-os csak volt a local-on mindenki diktorba bewarpolt az ellenség közé, amennyi bubit csak tudtunk nyomtunk a Brave-s flottára. A BL-s logik mindent megtettek, hogy a diktoroknak a haja száluk se görbüljön, így a csata 2 perc alatt véget is ért. A Brave-sek a hajóik 90 %-át bukták (lehet még is élniük kellett volna az ajánlattal), majd a POS-t, azóta már RAX-os torony teljesít szolgálatot a holdon. :)

Vasárnap délután a bolgárok szánták el magukat akcióra és egy ellenséges R64-et támadtak meg, amiben sajnos pukkant 1 dreadjük, de mire az infok átjöttek és mi RAX-sok is tudtunk volna csatlakozni, addigra a torony már reinfbe került. Vasárnapról hétfő éjjelre a BL csapat leküldte F-88-ban az állomást, majd a TCU-t is, így hétfőn már BL sov volt a rendszerben, nem sokkal később jött a hír, a Brave kiadta az evakuálási parancsot.

 

legion.jpg

Mi, akik ezt a 2 hónapot végig harcoltuk a Brave ellen, sajnáljuk, hogy elmennek, az az igazság jó ellenfelek voltak és bár kém tevékenység természetesen most is volt, de jó volt látni, hogy ez most csak a régi időkre emlékeztető szintig lett alkalmazva, vagyis katonai infok, ellenséges POS passwordök megszerzése és intelekig terjedtek el, senki nem kapcsolt le egy POS-t, nem ürített számlákat, nem pakolt ki corp hangárokat, minden a harcmezőn dőlt el végül is. Brave-sek jól nyomták, le a kalappal előttük, ahhoz képest milyen fiatal gárdájuk volt és mivel találták szembe magukat, sokáig bírták. Egy hibát követtek el, ami végzetes lett a számukra, valamivel magukra haragították a BL-t. Lássuk be, az FCORE erőknek egyedül még ha esetleg győztünk volna is, nem tudtuk volna ilyen gyorsan elvégezni ezt a feladatot, hiszen számok tekintetében sokszoros túlerőben voltak. Az igazi kemény idők akkor kezdődtek a számukra, amikor a BL bevetette magát, bár az arányok még így is nekik kedvezhettek volna, de az egyesített, sokszor 170-es flották ellen már nem bírtak mit kezdeni.

A BL számomra kellemes meglepetést okozott, azt hogy kemény harcosok eddig is tudtam, de azt mennyire barátságosak és hogy mennyire korrektül kezelik a nekik barátokat. az mindenképpen meglepett, különösen az N3 után.

Hozzászólások:

HUN Corp.
2015.07.20 22:14:54
Lesz folytatás? :)
Bejelentkezés
Még több...